1996-ban végeztem a Szegedi Orvostudományi Egyetemen, majd Szentesen kezdtem el dolgozni, ahol az általános belgyógyászati osztályon megismerkedtem a belgyógyászati szakma gyakorlati alapjaival. Remek tanító mestereim voltak. Olyanok, akik a gyógyítást és az emberséget tökéletesen át tudták nekem adni, miközben önállóságra is szoktattak. 2001-2006 között a Dr. Bugyi István Kórház, diabetológiai szakrendelésén is dolgoztam, 2008-2016-ig foglalkozás egészségügyi rendelésen ugyanitt. 2012-2016-ig endokrin szakrendelés Szentesen, illetve Csongrádon 2011-től. 2013-tól a Róbert Károly Magánkórház endokrinológiai rendelésén tevékenykedem. Ezzel párhuzamosan Szentesen illetve Szegeden további endokrin-diabetológia rendeléseket végzek. Rendelésem fő profilja endokrinológia és diabetológia. Ennek kapcsán várom a szervezet hormonális rendszerével kapcsolatban panaszos pácienseket. Rendelésünkön gondozásba vesszük a pajzsmirigy betegeket, elhízással, meddőségi problémákkal küzdőket, cukorbetegeket. 

Rendeléseimen szem előtt tartom azt a célt, hogy ne csak a labor értékeket gyógyítsuk, hanem egy teljes szemlélet és életmód váltással személyre szabottan segítsünk. Megbeszélésünknek későbbi betegségek kialakulásának a megelőzésében is komoly szerepe lehet, kulcsfontosságú az egész további élet szempontjából. Igyekszem kötetlenebb keretek között megfelelni ezen céloknak és elviselhetőbbé tenni egy orvos-beteg találkozást. Hitem szerint egy életmód váltásra ösztönző megbeszélés csak akkor tud hiteles lenni, ha én is eszerint élek, ennek megfelelően próbálom mindennapjaimat szervezni.

Kapcsolódó szakterületek

Diabetológia

Endokrinológia

Foglaljon időpontot szakrendeléseinkre online