Medicenter Szakorvosi Intézetünkben rendszeresen szervezünk célirányos szűrővizsgálatokat, manager szűréseket, amelyek csoportos szervezésben vehetőek igénybe.

A szűrővizsgálatok egy időben, egy helyen, a Medicenter Szakorvosi Intézetben történnek folyamatosan szervezve, megszakítás nélkül és 2 - 4 óra/fő időtartamúak. A szervezést minimum 10 fő részvételével tudunk indítani, egy napon maximum 20 fő komplex vizsgálatát tudjuk elvégezni.

A szűrővizsgálat előtt néhány nappal elvégezzük a labordiagnosztikai vizsgálatokat (vérvételt), szintén várakozás nélkül, előre egyeztetett időpontban, így a vizsgálatok napján az eredmények már rendelkezésre állnak.

A vizsgálatokat követően az elkészült leletek alapján 3 héten belül írásos összefoglaló véleményt készítünk, amelyben érthetően megfogalmazva leírjuk a szűrés során tapasztaltakat, valamint az ehhez kapcsolódó javaslatainkat, iránymutatásunkat a további teendők tekintetében.

Az összefoglaló eredmény birtokában igény esetén személyes szakorvosi konzultációs lehetőséget biztosítunk pácienseink részére, illetve igény esetén menedzseljük páciensük további szakorvosi vizsgálatait.

Manager szűrőcsomag

nagylabor vizsgálat (vérvizsgálat, vizeletvizsgálat, 3 db széklet-vér teszt)
belgyógyászati vizsgálat + nyugalmi EKG
komplex hasi-kismedencei ultrahang vizsgálat
pajzsmirigy ultrahang vizsgálat
szemészeti szakorvosi vizsgálat
bőrgyógyászati melanoma szűrés
Hölgyek részére nőgyógyászati rákszűrés
Urak részére urológiai vizsgálat
írásos összefoglaló vélemény

Listaár összesen: 197.500 Ft / fő

A szűrőcsomag ára: 175.000 Ft / fő

A menedzser szűrővizsgálat szakmai tartalma

1. Laboratórumi vizsgálat

Szakmai tartalom:

  • Vérkép (Fvs, Hgb, Htk, AVHC, We)
  • Rizikó faktorok (vércukor, koleszterin, HDL-koleszterin, LDL-loleszterin, triglycerid, húgysav, 40 év felett PSA)
  • Májfunkció (összbilirubin, SGOT/ASAT, SGPT/ALAT, GGT, alkalikus foszf.)
  • Vesefunkció (kreatinin, karbamid nitrogén)
  • Hasnyálmirigy funkció
  • Makro- és mikroelemek (nátrium, kálium)
  • TSH
  • Széklet-vér teszt (3 db)
  • Vizelet (fehérje, cukor, genny, UGB, üledék)

Műszaki felszereltség: A vizelet és széklet vizsgálatokhoz szükséges mintavevőket biztosítjuk, az egységcsomagokat a vérvétel tervezett időpontja előtt legalább 1 héttel átadjuk.

A vizsgálatok lebonyolítása: A laboratóriumi vizsgálatokat 1-2 héttel a szűrővizsgálatot megelőzően végezzük el, ezzel garantálva, hogy a már elkészült eredmények a szűrés napján rendelkezésre álljanak szakorvosaink részére.

A széklet- és vizeletvizsgálathoz szükséges mintavevőket díjmentesen biztosítjuk a szűrésen résztvevők számára.


2. Hasi, kismedencei ultrahang vizsgálat

Szakmai tartalom:

Az áttekintő hasi, kismedencei ultrahang vizsgálat során a hasüregben illetve a kismedencében található szervekről kapunk áttekintő képet. A máj, epehólyag, vesék, hasnyálmirigy, lép, húgyhólyag, nőknél a méh, petefészek, férfiaknál a prosztata állapotáról nyújt képet ez a sugárterheléssel nem járó műszeres vizsgálat.

Műszaki felszereltség: Az ultrahang vizsgálatot saját tulajdonú,  a legkorszerűbb technikai paraméterekkel rendelkező PHILIPS IU22 típusú, 4 transzducerrel rendelkező készülékkel végezzük.

A vizsgálatok lebonyolítása: a vizsgálatot éhgyomorra vagy 5-6 órás éhezés után végezzük.


3. Pajzsmirigy ultrahang vizsgálat

Szakmai tartalom:

A pajzsmirigy ultrahang során a pajzsmirigy legkisebb változásait is le tudjuk követni: segítségével pontosan meg tudjuk határozni a pajzsmirigy méretét, alakját és szerkezetét. Észlelhetők az esetleges göbös elváltozások, ciszták, gyulladásos folyamatok is.

Műszaki felszereltség: Az ultrahang vizsgálatot saját tulajdonú, a legkorszerűbb technikai paraméterekkel rendelkező PHILIPS IU22 típusú, 4 transzducerrel rendelkező készülékkel végezzük.


4. Általános belgyógyászat és kardiológiai vizsgálat

Szakmai tartalom:

Az általános egészségi állapot felmérésre, a szív- és érrendszer esetleges rendellenességeinek feltárása, amely magában foglalja a következőket:

A nyugalmi EKG a szívműködés vizsgálata nyugalmi állapotban és annak kiértékelése (belgyógyász szakorvos hatáskörében). Amennyiben eltérés észlelhető, további célirányos vizsgálatok kezdeményezése, esetleges betegségek kiderítése céljából, illetve a megfelelő gyógymód kiválasztásának érdekében.

Műszaki felszereltség: Diagnosztikus eszközként 2012-ben beszerzett, saját tulajdonú Contec típusú, 12 csatornás EKG készülék áll rendelkezésre.


5. Szemészeti szakorvosi vizsgálat

Szakmai tartalom:

Önálló és következményes szemészeti betegségek diagnosztizálása. Kerato- refraktométeres valamint szemfenék, látásélesség, stb. vizsgálat. Szükség esetén javaslattétel szemüveg illetve kontaktlencse viselésére. Külön figyelmet fordítunk a számítógép előtti munkavégzés következtében előforduló szemészeti betegségekre.

Műszaki felszereltség: Szemészeti rendelőnkben Canon KR-8100 típusú auto-kerato-refraktometer, Mediworks S350 réslámpa-mikroszkóp, Alpha CCQ-5 dioptriamérő, Alpha PR próbaszemüveg keret, Alpha SZ-M szemüvegszekrény áll rendelkezésre.


6. Bőrgyógyászati melanoma szűrés

A melanoma (bőrrák) korai felismerésére használt fájdalmatlan, nem invazív módszer az ún. dermatoszkópia. A dermatoszkóp bőrre helyezhető kézi „mikroszkóp”, mely segítségével az orvos a felhám alsó rétegéig „lelát”. A dermatoszkóppal az orvos értékelni tudja a pigmentált bőrelváltozások méretének, alakjának és pigmentációjának mintázatát. A dermatoszkópia nem csak a melanoma, hanem más bőrelváltozások (pl. basalioma, seborrheás keratózis) diagnosztizálására is alkalmas.

A vizsgálat a teljes bőrfelületre kiterjed, a szűrés során az orvos az összes anyajegyet megvizsgálja. Anyajegyszűrésre érdemes könnyen levehető ruhában érkezni, illetve fontos arra figyelni, hogy a bőr ne legyen nagyon száraz, azonban a vizsgálat napján már nem ajánlott testápolót használni.

Műszaki felszereltség: dermatoszkóp


7. Nőgyógyászati szűrés

Szakmai tartalom:

Nőgyógyászati szakvizsgálat, amely tartalmazza a külső nemi szervek vizsgálatát és a kolposzkópos vizsgálatot. Ez utóbbi során a hüvely, a méhszáj látható elváltozásait vizsgáljuk, valamint elvégezzük a rákszűrést (citológia), amely minden felnőtt nő számára évente javasolt. A méhszájról és a felszínről vett minta vizsgálata kimutatja az esetleges fertőzések, gyulladások jelenlétét, csakúgy, mint a rosszindulatú elváltozásokat. A mikroszkópos vizsgálat elvégzése kiváló sejtdiagnosztikai, citológiai laboratórium nyújt hátteret. A szakorvosi vizsgálathoz az emlők fizikális vizsgálata is hozzátartozik.

Műszaki felszereltség: Intézetünkben a nőgyógyászati szűrővizsgálat elvégzéséhez nőgyógyászati vizsgálóágy, kolposzkóp és egy Mindray NW 22001755 ultrahang készülék hüvelyi és egy hasi fejjel ellátott berendezés áll rendelkezésre.


8. Urak részére urológiai szűrés

Szakmai tartalom:

Az urológia a szervezet méregtelenítésében fontos szerepet játszó vizelet elválasztó és elvezető rendszer (vese, vesevezeték, húgyhólyag, húgycső), valamint a férfi nemi szervek sebészeti megbetegedéseinek vizsgálatát foglalja magában.


9. Összefoglaló vélemény, tanácsadás

A szigorú adatvédelmi szabályzatunk betartásával érthető, magyarul megfogalmazott, személyre szóló szakorvosi véleményt adunk az elvégzett vizsgálatok tükrében.

Az összefoglaló vélemény tartalmazza a további vizsgálatok, illetve a szükséges intézeti gyógykezelésre vonatkozó javaslatokat. Igény esetén megszervezzük, illetve biztosítjuk a fekvőbeteg ellátáshoz tartozó szakorvosi konzultációt, javaslatot teszünk szakorvos személyére vonatkozóan.

Bejelentkezés, időpont egyeztetés

Szauer Katinka
szakmai vezető

+36-62-55-88-88
+36-30-780-80-69
szauer.katinka@mediteam.hu